2012. július 4., szerda

Heti programok a Kertben - Bringás Bolha az EFOTT-on

Szerda - Burkus König-koncert

Minden hét harmadik napján, azon belül is este fél 9-től, olyan koncertekkel várunk Benneteket, melyek népzenei indíttatásúak; sokan, nemcsak külföldiek keresik az ilyen eseményeket a városban, és nyugodtan írhatjuk, hogy a szerda az egyik legizgalmasabb és leghangulatosabb este a Kertben most már hagyományosan. Gyertek ezen a héten is a Burkus König koncertjére -  A város fenegyerekei valahonnan mélyről de ironikusan hoznak elő egy kis pszichedeliát, megzenésítik a hajnali hazasétákat sok csellóval meg mindennel, van, hogy telefonhívással. A Pest-budai underground hangjai ők.



Csütörtök - A zene ízei II.


Július 5-én, csütörtökön második állomásához érkezik egy meglehetősen izgalmas program a Kertben; Sütő Marci interaktív koncertsorozata, ahol különféle játékokkal jár körül zenei témákat, most éppen az Ég és a Föld hangjait hozza közelebb hozzátok. Ebben segítségére lesz az Ilhaam Project két zenésze, Nina Nassif és Omri Swafeld, a ritmusról Varga Merse, a Bélaműhely aduásza gondoskodik.
Mint ahogy az első részben is, Marcielmagyarázza, hogy mi fog történni, elmondja, hogy mi a szabály, amire a dal felépül, közben pedig a közönség hozzászólhat, bekiabálhat, aktívan részt vehet az események folyásában. Aki szereti a kísérletező, interaktív műfajt, az mindenképp jöjjön, mert egyszeri és megismételhetetlen lesz ez az alkalom - még úgy is, hogy a sorozat persze folytatódik.

Sütő Marci - gitár, magyarázás
Nina Nassif - ének, fuvola, basszusszinti, csengettyűk
Omri Swafeld - ének, gitár, harmónium, sámándob, beatbox
Varga Merse - ütőhangszerek

a koncert most is ingyenes. Íme egy kis hangulatindító:




Szimpla  Bringás Bolha az EFOTT-on -


A Szimpla Bringás Bolhapiac szerdától megtalálható az EFOTT-on is, kiköltözünk, hogy a Szimpla ezen a fesztiválon is képviseltesse magát. Igyekszünk felépíteni a Szimpla Kert egy kis darabját, hogy a Velencei Tónál is élvezni tudjátok majd az igazi kerthangulatot ahol bringás bolha is lesz! Bringadivat, Serin, EB design, Fogaskerékpár, Bringamatrica, d-fanni és hamisitatlan Szimpla termékekkel várunk Benneteket!

Július 4-én 10 órától egészen a fesztivál végéig!

https://www.facebook.com/szimplabringasbolha

  
Háztáji Piac a Kertben



A nyár tartogat komoly meglepetéseket az étkezés terén is:Június 10-től minden hét vasárnapján háztáji piac a Szimpla Kertben! Valódi élelmiszerek valódi termelőktől, gyerekprogramok, alternatív élelmiszer-hálózatok bemutatása, szakmai workshopok, és persze lekvár, szörp, mangalica kolbász, sajtok, mézek és minden, mi szem-szájnak ingere. Gyertek a Kertbe és kóstoljátok meg a csemegéket, és ha ízlik bármi, vásároljatok, támogatva ezzel a váci termelőket, akik minden szakértelmükkel arra törekednek, hogy egyrészt különleges, másrészt minőségben is kiváló termékeket állítsanak elő - Nektek.

https://www.facebook.com/SzimplaPiac 



Találkozunk a Kertben!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése