2013. december 20., péntek

Jótékonysági Est a Kávézóban -

A Szimpla Színház csapata (Sediánszky Nóra, Mesterházy Fruzsina, Csikós Attila és Szöllősi Mátyás) december 17-én kedden egy jótékonysági irodalmi est keretében rendezett gyűjtést egy olyan hátrányos helyzetű családnak, ahol az édesanya egyedül neveli nyolc gyermekét, akik közül egy Down-kórban szenved. Sediánszky Nóra elmondása szerint, aki megnyitotta az estet; a Down Alapítványon, valamint Szládek Katalin, a SZÉRA családsegítő egyesület munkatársán keresztül jutottak el a családhoz. Az estet olyan írók művei alkották, akik elkötelezettek abban a tekintetben, hogy az ünnepek környékén minél több rászorulónak juthasson ilyen támogatás; Tallér Edina és Térey János maguk is jelen voltak és felolvastak, illetve Zalán Tibortól hangzottak el még az alkalomhoz illő szövegek. Az előadók közt még ott találhattuk Nagy Ervint, a Radnóti Miklós Színház művészét, Menszátor Héresz Attila színészt, aki valószínűleg nem ismeretlen a Szimpla Színház látogatói előtt és Fazakas Júliát, aki szintén több darabban is játszott már a Szimplában. Az est telt házzal került megrendezésre a Kertész utcai Szimpla kávézóban, ahol az édesanya és három gyermeke is jelen volt.









fotók: Szöllősi Mátyás

Januárban folytatódik a színház: figyeljétek a facebook-oldalt!






2013. december 13., péntek

A KREA bemutatja: Betűképek

Az elmúlt két évben a KREA hallgatói szinte havi rendszerességgel állítanak ki a Szimplában, és ez a hagyomány nem szakad meg most sem; Betűképek címmel a most elsőévesek tárlata tekinthető meg egészen januárig a Kert első emeletén.


Bővebb infó:

2013. december 9., hétfő

Ünnepi Zárva tartás -

Az ünnepek bizony rohamos léptekkel közelednek, és nekünk is gondolnunk kell a pihenésre, tehát ezen időszak alatt zárva tartunk. A Szimpla Kert és a Kávézó Szimpla Háztáji December 24-én, 25-én és 26-án, valamint 31-én zárva tart. A Szimpla Kert Január 1-jén 18 órakor, a Háztáji 2-án reggel 8-kor nyit.

Kívánunk nektek már most Áldott ünnepeket, pihenjetek sokat, és a készülődésbe se nagyon fáradjatok le, vagy ha már elegetek van a hömpölygésből, gyertek be egy forralt borra vagy forrócsokira.

2013. december 4., szerda

Karácsonyi jótékonysági est a Szimpla Színház szervezésében


A szavak erejével


Irodalmi, szín-házi jóté-konysági estet szervezünk, a-mely szokott céljainktól ki-csit eltérően nem csupán az irodalom, a kortárs dráma értékeire szeretné felhívni a figyelmet, hanem azokra a „kortárs élethelyzetekre”, amelyek egyre többeket sújtanak ma Magyarországon.

Már az is fontos, ha egy író ír a szegénységről, a kiszolgáltatottságról. Úgy gondoljuk, ha a színház, az irodalom, a színészek és írók nem csak megfigyelői, bemutatói, dokumentálói a nyomornak, de, ha kis mértékben is, de tesznek ellene, az példaértékű lehet. 

Az est során Tallér Edina, Térey János, Zalán Tibor, Haraszti Ágnes, valamint a szervezőség (Csikós Attila, Sediánszky Nóra, Szöllősi Mátyás, Mesterházy Fruzsina) írásai hangzanak el. A műsort élőzene fűszerezi. 
Az esten felolvasó írók: Tallér Edina, Térey János, Zalán Tibor. Meghívott író barátaink műveiből felolvasnak: Fazakas Júlia, Menszátor Héresz Attila, Nagy Ervin. Az est zenésze: Ujj Zsombor (Czinege banda) 
Hogy kinek folyósítjuk a befolyt összeget? Szládek Katalin, a Széra Alapítvány kollégájával egyeztetve, egy Pest környékén nehéz körülmények között élő családja kapja meg még Karácsony előtt: 
S. Krisztina nyolc gyermekes családanya. Hét fia és egy leánya van. A gyerekeket egyedül neveli. A két legkisebb gyermek ikerterhességből születtet. Ők most tizenhat hónaposak. Az ikerpár közül a leánygyermek Down szindrómás. A család szegény körülmények közt él, bizonytalan anyagi helyzetben, Zsámbokon. A gyermekek apja, az ikrek megszületését követően elhagyta a családot. Az édesanya a gyermekek ellátása mellett nem tud munkát vállalni, a család a GYES és a családi pótlék összegéből él. Az anya a nehéz körülmények között is igyekszik a lehető legjobban ellátni a gyerekeket. Az ikrek koraszülöttek voltak, sok egészségügyi problémájuk volt, e miatt nagyon sok időt töltöttek kórházban. A kórházi ellátást Budapesten kapták meg, az anyát a folyamatos utazás rendkívüli módon megterhelte. Leila 2012 novembere óta jár édesanyjával a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központjába fejlesztésre. 

A programon adományjeggyel lehet részt venni, az adomány minimális összege 1000 Ft, de az adományon felül szívesen fogadunk játékokat, ruhaneműt a gyermekek és édesanyjuk számára. 

Várunk Benneteket szeretettel:
A Szimpla Színház szervezői 


időpont: 2013. december 17. 18 óra 

helyszín: Szimpla Kávézó (Bp., Kertész utca 48.)

2013. december 1., vasárnap

Képgaléria - november

Mielőtt rákanyarodnánk az év utolsó, és bizonyos értelemben legszebb és mindenképp legeseménydúsabb hónapjára, álljon itt most is egy galéria az eltelt hónapról, jelen esetben a novemberről, amelyik számos remek koncertet, színházat, vasárnapi Háztáji Piacot, Bringás bolhát és egyéb eseményt rajtett magában. Decemberben is várunk benneteket ünnepi meglepetésekkel, és a megújuló Szimpla kávézóval is - ahol egy jótékonysági est keretében a Szimpla színházas csapat egy nyolcgyermekes családnak gyűjt majd! Készüljetek az ünnepekre, de ha tehetitek; gyertek a Szimplába az év utolsó hónapjában is!

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár



2013. november 27., szerda

Pálferis adventi kézműves nap a Szimpla kertben -



Hangolódjunk rá együtt Karácsonyra! Várunk titeket november 30-án a Szimpla kertbe, ahol mindenki - kézügyességétől függetlenül - elkészítheti saját adventi koszorúját, karácsonyi üdvözlőlapjait, karácsonyfa-díszeit.

A nap során lesz egy kisebb vásár a magunk által hozott ruhákból és tárgyakból, ennek bevételeit Caritas-csoportunk eljuttatja a Böjte Csaba csobánkai Élet Háza gyermekotthonába, akiknek az év során rendszeresen segítettek eddig is. Nekik hozhattok adományként közvetlenül is ajándékokat, ezeket is eljuttatjuk nekik.



Időpont: 2013. november 30. 12:00-18:00

Helyszín: Szimpla kert, 1075 Budapest, Kazinczy utca 14.

Részvételi díj: Az alapanyagok árát kell befizetni, annak függvényében, hogy ki-mit készít.


Jelentkezési határidő: 2013. november 28. (csütörtök) Kérjük mindenképp regisztráljatok be,mert annyi koszorúval, alapanyaggal készülünk, amennyien jöttök! Fizetni a helyszínen lehet, a nap folyamán bármikor be tudtok kapcsolódni, akár csak egy órára is, de érdemes az elején érkezni, hogy biztosan legyen még a nektek tetsző alapanyagokból.


Kézműves programok:

Adventi koszorú készítés, 1200-1500 Ft

Ékszerkészítés (nyaklánc, fülbevaló, karkötő gyöngyből, fémből, stb.), 400 Ft Üvegfestés (pohár, tányér, gyertyatartó, stb.), 400 Ft

Karácsonyi képeslap készítés (díszkarton és csomagolópapírok), 100 Ft

Karácsonyi képeslap készítés (díszkarton és termések), 100 Ft Filcből varrt darabok (telefon-, zsebkendő-, tolltartó, stb.), 300 Ft

Muszlinvirág ruhadísz vagy hajdísz, 100 Ft Filc ruhadísz, hajdísz, hajcsatt, 100 Ft

Környezetbarát mosószer készítés a Naphimnusz Teremtésvédelem Egyesülettel közösen Ruha és egyéb csere-bere akció: Hozzatok általatok már nem hordott ruhákat, tárgyakat, amik másnak kincset érhetnek, de nektek már nem kell. Ezekből jelképes áron lehet vásárolni. A bevétel jótékony célra megy, a megmaradó ruhákat is eljuttatjuk a rászorulóknak. Adománygyűjtés: Hozhattok újszerű vagy új gyerekjátékokat, ajándékokat. Ezeket is a Pálferi Karitász Akciócsoport juttatja el a rászorulók részére karácsonyra. Hozzátok nyugodtan barátaitokat, ismerőseiteket, gyerekeket is! A kézművesek egy része könnyen elkészíthető, egyszerű, gyors és mégis szép. Várunk szeretettel!

2013. november 24., vasárnap

Színház - Androgün levél


A Szimpla színház mostani, kissé rendhagyó estjén Csikód Attila monológja csendül fel Menszátor Héresz Attila előadásában, illetve az est második felében Sylvia Plath két versének átirata szólal meg Sediánszky Nóra és Záhonyi Enikő közreműködésében. Gyertek ebben a hónapban is a Szimplába és annak színházába!

Időpont: 2013. november 25. (hétfő) 19 óra

1. rész 

Csikós Attila: Androgün levél
belsőmonológ

"Próbáltalak megérteni.
Hogyan változol, mint az ablaküveg,
sárgáról kékre, kékről karmazsinpirosra,
napszak, fényjárás, nedvesség szerint,
csak a kis lila neon nem világít a lelkeden:
a nyitva felirat a kilincs felett,
hogy tudjam, ha jövök, örömmel
fogadsz."

"A söröd sértetten elém toltad, megittam."

"Távolságtartó vagy és rideg,
mint egy bérelt limuzin.

Már pofán se akartad vágni azt idegesítő hangon
káráló negyvenes picsát a Szimplában, se áthajítani
az üvegvitrinen, ahogy korábban szoktad az ilyen
maguktól eltelt kis kurvákkal, akikbe szemernyi 
jóindulat sem szorult, s nem törődnek a többiekkel,
hogy mások nem akarják hallani hülye picsogásuk
a rohadt szerelmeikről, amik jobbára nem is léteznek,
csak kielégületlen képzeletükben… "


Egy ember – két lélek – egy belehalás?
Két ember – egy lélek – két tragédia?
Ez egy szerelem? Ez mindössze egyetlen szerelem? 

Tehát erről volna szó? Two in one? 
Ez az egyetlen magyarázat egy kétes szerelemre?


Előadja: Menszátor Héresz Attila, 
Közreműködik: Sediánszky Nóra

2. rész

Tükör: etűd Sylvia Plath két verse alapján, km. Záhonyi Enikő és Sediánszky Nóra

2013. november 21., csütörtök

Én és a Római - kiállítás a Kertben

A Maradjanak a FÁK a Rómain csoport és a Duna Charta 2013 júliusában hirdette meg a pályázatot azzal a céllal, hogy még több városlakó és átutazó megismerje a Római-part szépségeit, hogy még többen rácsodálkozzanak Budapest mára egyetlen természetközeli partjára. A kiállítás December 6-áig látható a Szimpla Kertben.

Ezen a parton a természet és a tájhasználat még összhang- ban van egymással, bár a part megújulásra vár. Nem mindegy azonban, hogy milyen lesz ez a változás. A jelenlegi árvízvédelmi, illetve a vitatott hasznosságú mobil-védműre elkészített tervek szerint a parton több mint 400 fát – köztük 100 év körüli faóriásokat és egy teljes, védelemre érdemes galériaerdőt készülnek kivágni, a maradék közel 1000 fa környezetét pedig sóderes földdel töltenék fel. Odaveszne a kavicsos föveny, a kultikus büfék világa, veszélybe kerülnének a csónakházak. Az Én és a Római pályázói vélhetően a part iránti elkötelezettségüket és az azzal való bensőséges viszonyukat fejezték ki, vagy csak egyszerűen megfigyeltek számukra érdekes mozzanatokat a part életéből. A pályázatra bárki küldhetett fotókat, két kategóriában. A kortárs saját fotó kategóriában 130 kép versenyzett egymással, ezekből láthatnak most egy válogatást, többek között a díjazott alkotásokat is. Reméljük, a part átalakításával kapcsolatos tervek végül a lehető legkisebb környezetrombolással, kultúravesztéssel járnak majd: megmarad, sőt fejlődik az evezős sport, javul az infrastruktúra és természetesen maradnak a fák a Rómain, velük együtt megannyi állat és növény. És ember... Éjen a folyó, éljen a folyótisztelő ember! Éljen a közösségi tervezés és megújulás!


2013. november 17., vasárnap

A Kultography a Háztáji boltról -

A Kultography magazin írt nemrég az újonnan megnyílt Szimpla Háztáji Boltról. Ők így látják, és mi örülünk ennek!

"Már nem kell vasárnapig várni, ha háztáji ízekre vágyunk. A Szimpla kerti piac őstermelőinek portékáit már a Kazinczy utca 7-ben található Szimpla Háztájiban is megvásárolhatjuk. Mangalica sonkás szendvics, padlizsánkrémes pirítós, házi sütemények és bio szörpök garantálják, hogy nehéz legyen a döntés, mit is kóstoljunk meg.


Először a hely hangulata fogott meg bennünket. Kockás abrosz, magas székek, cserepes növények a fal mentén húzódó pulton, amelyekben elvétve még egy-két csigaházat is fellelhet a szemfüles vendég. Majd előkerültek a pöttyös bögrék is, azok a bizonyos fehér alapon piros pöttyös bögrék, amiket óvodáskorunk óta nem láttunk. Az evőeszközök, tányérok, villák, kések, kanalak pedig cukornádból készültek, így minden, ami nem pöttyös bögre vagy kávés csésze és kiskanál, az bizony lebomlik, és nem terheli a környezetet feleslegesen. Na de nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen egy falatozó, ahol bio ételeket és háztáji finomságokat árulnak, egyértelmű, hogy figyel a környezetbarát kiegészítőkre."

a teljes cikk: ITT

2013. november 12., kedd

Mészáros Dóra kiállításának megnyitója -

November 8-án nyílt meg Mészáros Dóra stylist kiállítása, mely december elejéig látható a Kávézó földszintjén és az emeleten. Kovács János Zoltán, aki a fotókat készítette az összeállított munkákról, a bemutató alkalmával elmondta, hogy már első találkozásukkor kiderült számára, hogy Dóra milyen határozott, és innovatív elképzelésekkel rendelkezik, s hogy a látásmódja, ha van is még mit fejleszteni rajta, de mindenképp egyedi. Az azóta elkészült munkáiban, melyeknek egy része most ennek a kiállításnak az anyagát képezik, jól kidomborodik, milyen ügyesen használja a különféle sítlusjegyeket, amelyekből aztán sajátos alkotásokat állít össze. Ebben segítségére vannak a tervezők, a modellek, a helyszínek is, de ezek az ő látomásai, és bizony érződik rajtuk az akarás és a munka, ami elengedhetetlen a fejlődéshez. Kiemelte még, hogy nagy öröm számára, hogy itt állhat Dóra mellett és sok sikert és kitartást kíván a további munkáinak elkészítéséhez.






fotók: Szöllősi Mátyás


A kiállítás tartalmából:



Check! – avagy Sakk!


Photographer: Attila Udvardi
Fashion Designer: Claudia Mileji
Makeup: Kunkuma Katalin Drucker 
Hai:
Styling: DoDee (Dóra Mészáros)
Model: Kitti (Visage)


Sakk-matt, fekete-fehér, kockák és geometria minden mennyiségben. Mileji Claudia divattervezővel közösen álmodtuk meg 2013.tavasz/nyári kampányának koncepcióját, melyben a kontrasztok és ellentétek kaptak hangsúlyt. Egy hatvanas évekbeli trend 2013-as újragondolása a reneszánsz perspektíva szabályai mentén…


City Witch – Városi boszorkány


PHOTOGRAPHER: Edina Csoboth
MODEL: Juli (Attractive)
STYLING: Dóra Mészáros
MAKE UP ARTIST: Kunkuma Katalin Drucker
HAIR STYLING: Anett Vörös – Microphone Hair


Grace Coddington, egykori modell és az amerikai Vogue stylistja mára stílusikonná érett. Grace munkássága tanulmányaim kezdete óta óriási hatással van rám meseszerűségével, szürreális stylingjaival és különös boszorkányos megjelenésével. Ugyanakkor azt is észrevettem, hogy a stylistot szinte mindenhol street fotókon örökítik meg. A fotósorozat Grace Coddington minimál stílusát és a street fotók világát idézi meg saját munkáinak szürreális, mesés képi világával, amelyet még a stylist megjelenésének különleges „boszorkányos” elemeivel fűszereztem meg. Így született meg a „City Witch”, vagyis a „Városi Boszorkány”.


Passion - Fetish


PHOTOGRAPHER: Edina Csoboth
MODEL: Sara Lazar
STYLING: Dóra Mészáros
MAKE UP ARTIST: Kunkuma Katalin Drucker
HAIR STYLING: Anett Vörös – Microphone Hair
Ennél a munkámnál szintén Mileji Claudia divattervezővel működtem együtt, hiszen ez volt az ő 2012-es ősz/téli kollekciója. A fekete és a vörös színek, a lakk és a bőr szenvedélyessége és szexuális hatása adja az erőteljes fetish vonalat


2013. november 8., péntek

Soundcloud - frissítsd havonta a zenei könyvtárad!

Októberben elindult a Szimpla Kert Live Soundcloud csatorna, ahol minden hónapban három, az elmúlt hónap koncertjeiről válogatott zeneszámot töltünk fel. A szuper minőségű mp3-ak nem csak streamelhetőek, ingyen le is tölthetőek, mert tudjuk, hogy szeretitek birtokolni és magatokkal vinni őket. (Mi is.)

Frissítsd havonta zenei könyvtáradat a legélőbb válogatásokkal. A Szimpla Kert ingyenes koncertjeinek kvintesszenciális mp3 válogatása ezentúl havonta ingyenesen letölthető a Szimpla Koncert Soundcloud oldaláról, úgyhogy ideje helyet csinálni nekik. A havonta megrendezett több mint 10 koncert legjobb számait már nem csak a youtube-on nézheted meg, magaddal is viheted. Havi váltásban érkeznek majd a frissen masterelt koncertfelvételek, úgyhogy nem kell sokat várni ha már unod az e havit. 

Amit tenned kell: 

1. Ezt megjegyezni / bookmarkolni / követni: https://soundcloud.com/szimpla-kert-live

2. Letölteni vagy csak hallgatni kedvenc számaidat 

3. Hátradőlni (vagy előre) és hatni hagyni

2013. november 3., vasárnap

Mészáros Dóra stylist kiállítása a Kávézóban -



Check! – avagy Sakk!


Photographer: Attila Udvardi
Fashion Designer: Claudia Mileji
Makeup: Kunkuma Katalin Drucker 
Hai:
Styling: DoDee (Dóra Mészáros)
Model: Kitti (Visage)


Sakk-matt, fekete-fehér, kockák és geometria minden mennyiségben. Mileji Claudia divattervezővel közösen álmodtuk meg 2013.tavasz/nyári kampányának koncepcióját, melyben a kontrasztok és ellentétek kaptak hangsúlyt. Egy hatvanas évekbeli trend 2013-as újragondolása a reneszánsz perspektíva szabályai mentén…


City Witch – Városi boszorkány


PHOTOGRAPHER: Edina Csoboth
MODEL: Juli (Attractive)
STYLING: Dóra Mészáros
MAKE UP ARTIST: Kunkuma Katalin Drucker
HAIR STYLING: Anett Vörös – Microphone Hair


Grace Coddington, egykori modell és az amerikai Vogue stylistja mára stílusikonná érett. Grace munkássága tanulmányaim kezdete óta óriási hatással van rám meseszerűségével, szürreális stylingjaival és különös boszorkányos megjelenésével. Ugyanakkor azt is észrevettem, hogy a stylistot szinte mindenhol street fotókon örökítik meg. A fotósorozat Grace Coddington minimál stílusát és a street fotók világát idézi meg saját munkáinak szürreális, mesés képi világával, amelyet még a stylist megjelenésének különleges „boszorkányos” elemeivel fűszereztem meg. Így született meg a „City Witch”, vagyis a „Városi Boszorkány”.


Passion - Fetish


PHOTOGRAPHER: Edina Csoboth
MODEL: Sara Lazar
STYLING: Dóra Mészáros
MAKE UP ARTIST: Kunkuma Katalin Drucker
HAIR STYLING: Anett Vörös – Microphone Hair
Ennél a munkámnál szintén Mileji Claudia divattervezővel működtem együtt, hiszen ez volt az ő 2012-es ősz/téli kollekciója. A fekete és a vörös színek, a lakk és a bőr szenvedélyessége és szexuális hatása adja az erőteljes fetish-vonalat.


Mészáros Dóra önmagáról


Debrecenben születtem és gyerekkorom óta foglalkoztam rajzolással, fotózással és művészettörténettel. Két nagy szerelmem, a nyelvek és a divat, ezekben mozgom otthonosan: 2008-ban a Debreceni Egyetem angol-olasz szakán végeztem, majd a Budapesti Műszaki Egyetem angol-olasz szakfordító-tolmács szakán. Azonban ezen évek alatt is azt éreztem, hogy valami még hiányzik, és igen, ez a divat és a művészetek témaköre volt. Így jött egy hirtelen ötlet alapján, hogy ne a BME szinkrontolmács szakára felvételizzek, hanem a KREA Kortárs Művészeti Iskola divatstylist szakára. Itt 2010-13. között végeztem tanulmányaimat és idén júniusban a diploma kiállításommal (Carat Boutique Hotel) kezdtem el „hivatalosan” is stylist pályafutásomat. Amely itt a Szimpla Kávézóban látható, az az első önálló kiállításom. Munkáimban nagy hangsúlyt kap a szürrealitás, a retró és a mai trendek összekapcsolása, melyekből a mostani válogatás anyaga kis ízelítő.

megtekinthető 2013. november 4. és december 1. között. Megnyitó: november 8. 19 óra. 

2013. november 2., szombat

Színház - Dino Buzzati: Hét emelet

Ismét felolvasó színházi előadás a Kertben - az évadban ez a második előadás, s ezúttal Dino Buzzati egyik novellájának adaptációja kerül bemutatásra, amelyet Marsalkó Eszter készített, és Mesterházy Fruzsina gondolt el most nálunk.

Egynapi vonatozás után, egy márciusi reggelen Giuseppe Corte megérkezett abba a városba, ahol a híres szanatórium található. Volt egy kis láza, de azért gyalog indult az állomásról a kórházba, s maga vitte a táskáját....

ANNA NŐVÉR: A szoba mérete egyáltalán nem számít. Az egyes emeleteken való elhelyezés nem véletlenszerű, komoly orvosi indokok támasztják alá. Persze, amennyiben ragaszkodik hozzá, áthelyezhetjük a negyedik emeletre, de orvosi szempontból lebeszélném az átköltözésről. Nem csak, hogy innen sokkal szebb a kilátás, de az Ön gyógyulását legjobban ezen az emeleten tudjuk elősegíteni.


Corte úr - Kókai János
orvos - Maday Gábor
szomszéd beteg - Dióssi Gábor
nővér - Mesterházy Fruzsina

időpont: 2013. novembe 4. 19 óra
Jegy: hozzájárulás adomány formájába

facebook-esemény: ITT

2013. november 1., péntek

Október - képgaléria

Október utolsó napján úgy döntöttünk ismét, hogy összegyűjtjük a hónap legjobb képeit. Volt minden héten piac, Tajtékos szerda, és olyan együttesek léptek fel nálunk, mint a Bújdosó trió, a Csángálló zenekar, vagy épp az Alpha, volt Basszuskulcs Csütörtök, Szimpla színház, Fullkolor és Bringás Bolha, és bizony: a Kazinczy utca 7. szám alatt megnyílt a várva várt Szimpla Háztáji Bolt, ahol egész héten élvezhetitek a Piac adta hangulatot, és az onnan származó alapanyagokból ehettek különféle ínycsiklandó leveseket, süteményeket, szendvicseket. Új kávé is került hozzánk a Has Bean személyében, mely lágyságával és természetes, nem savas aromájával a kávézásnak valóban új oldalát világítja meg, illetve érezteti velünk. És hát, két éves maga a piac, amit egy finom tortával és az imént említett dolgokkal ünnepeltünk; nagyon köszönjük, hogy egyre inkább szerettek minket, s hogy azáltal, hogy eljöttök hozzánk, bővülhetünk, új ötletek merülnek föl, amiket aztán - szerencsére - meg is tudunk valósítani! Élvezzétek ki az őszt, a szép időt, és gyertek továbbra is a Szimplákba!

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Todoroff Lázár

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Szöllősi Mátyás

fotó: Szöllősi Mátyás