2013. november 12., kedd

Mészáros Dóra kiállításának megnyitója -

November 8-án nyílt meg Mészáros Dóra stylist kiállítása, mely december elejéig látható a Kávézó földszintjén és az emeleten. Kovács János Zoltán, aki a fotókat készítette az összeállított munkákról, a bemutató alkalmával elmondta, hogy már első találkozásukkor kiderült számára, hogy Dóra milyen határozott, és innovatív elképzelésekkel rendelkezik, s hogy a látásmódja, ha van is még mit fejleszteni rajta, de mindenképp egyedi. Az azóta elkészült munkáiban, melyeknek egy része most ennek a kiállításnak az anyagát képezik, jól kidomborodik, milyen ügyesen használja a különféle sítlusjegyeket, amelyekből aztán sajátos alkotásokat állít össze. Ebben segítségére vannak a tervezők, a modellek, a helyszínek is, de ezek az ő látomásai, és bizony érződik rajtuk az akarás és a munka, ami elengedhetetlen a fejlődéshez. Kiemelte még, hogy nagy öröm számára, hogy itt állhat Dóra mellett és sok sikert és kitartást kíván a további munkáinak elkészítéséhez.






fotók: Szöllősi Mátyás


A kiállítás tartalmából:



Check! – avagy Sakk!


Photographer: Attila Udvardi
Fashion Designer: Claudia Mileji
Makeup: Kunkuma Katalin Drucker 
Hai:
Styling: DoDee (Dóra Mészáros)
Model: Kitti (Visage)


Sakk-matt, fekete-fehér, kockák és geometria minden mennyiségben. Mileji Claudia divattervezővel közösen álmodtuk meg 2013.tavasz/nyári kampányának koncepcióját, melyben a kontrasztok és ellentétek kaptak hangsúlyt. Egy hatvanas évekbeli trend 2013-as újragondolása a reneszánsz perspektíva szabályai mentén…


City Witch – Városi boszorkány


PHOTOGRAPHER: Edina Csoboth
MODEL: Juli (Attractive)
STYLING: Dóra Mészáros
MAKE UP ARTIST: Kunkuma Katalin Drucker
HAIR STYLING: Anett Vörös – Microphone Hair


Grace Coddington, egykori modell és az amerikai Vogue stylistja mára stílusikonná érett. Grace munkássága tanulmányaim kezdete óta óriási hatással van rám meseszerűségével, szürreális stylingjaival és különös boszorkányos megjelenésével. Ugyanakkor azt is észrevettem, hogy a stylistot szinte mindenhol street fotókon örökítik meg. A fotósorozat Grace Coddington minimál stílusát és a street fotók világát idézi meg saját munkáinak szürreális, mesés képi világával, amelyet még a stylist megjelenésének különleges „boszorkányos” elemeivel fűszereztem meg. Így született meg a „City Witch”, vagyis a „Városi Boszorkány”.


Passion - Fetish


PHOTOGRAPHER: Edina Csoboth
MODEL: Sara Lazar
STYLING: Dóra Mészáros
MAKE UP ARTIST: Kunkuma Katalin Drucker
HAIR STYLING: Anett Vörös – Microphone Hair
Ennél a munkámnál szintén Mileji Claudia divattervezővel működtem együtt, hiszen ez volt az ő 2012-es ősz/téli kollekciója. A fekete és a vörös színek, a lakk és a bőr szenvedélyessége és szexuális hatása adja az erőteljes fetish vonalat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése