2015. december 23., szerda

Szimpla - 2015






Lassan véget ér a 2015-ös év, mely igazán eseménydúsra és izgalmasra sikeredett itt a Szimplában. Megpróbáltuk összeszedegetni a dolgokat, hogy mik is történtek az elmúlt közel 365 napban, de egy idő után beláttuk, hogy esélytelen volna mindent összeírni, így inkább szemezgetünk a számokból, adatokból, történésekből, melyek még izgalmasabbá, színesebbé, szimplásabbá tették a 2015-ös évet.



Pillantsuk csak vissza akkor egy kicsit: Idén is, akárcsak tavaly, több mint 1 millió látogatója volt a Szimpla kertnek, és amire talán még büszkébbek vagyunk, hogy az 51 megrendezett vasárnapi piacon és a hozzánk kitelepült 80 termelő standjainál körülbelül 100 ezren fordultak meg (99653) és vásároltak a különböző finomságokból, sőt, december 13-ától már az emeletre is felköltözött jó néhány árus, úgyhogy ezentúl oda is érdemes lesz felnézni vasárnap délelőttönként! A Közös Lábos főzéseken több mint 6 millió forint adomány gyűlt össze a 35 civil szervezet számára és a Budapest Bike Maffia mint állandó piac résztvevő idén is gyűjtötte az élelmiszert a piac keretében, amit 8 erzsébetvárosi családhoz juttattat el, természetesen két keréken.




A Kazinczy Living Library (Kazinczy Élő Könyvtár) keretében több mint 30 önkéntessel dolgoztunk 8 társadalmi kérdéskörben, hogy felnyissuk az emberek szemét és megmutassuk: a párbeszéd, a másikra való odafigyelés mennyivel hasznosabb, mint az elutasítás. Az első évben összesen 1200 látogatónk volt a Szimplában tartott rendezvényeken és volt három meghívásunk is, hogy külső helyszínen építsünk élő könyvtárat.








Volt összesen 10 BorOrgiák, 12 Pálinkakurzusok, 8 Kávékurzus, 12 Bringás Bolhát is szerveztünk, 1 Farmlátogatást és 2 fantasztikus, több ezer embert megmozgató utcafesztivált (Madarak és Fák napja; Autómentes Gyermeknap), ahol komoly előrelépések történtek azért, hogy a Kazinczy utca ne csak névleg, hanem valóban sétálóutca legyen.

Ehhez kapcsolódott még a Kössük össze elnevezésű akciónk, mely arra mutat rá, milyen hasznos és fontos volna egy átkelő a Szentkirályi utca és a Kazinczy utca közé a Rákóczi úton. Több mint 2000 aláírás gyűjtöttünk össze a Kazinczy utca sétálóutcává válásáért és közel 1500-at a zebráért, tehát sokan támogatják a kezdeményezéseket! Az Azért7-tel közösen (Élő Erzsébetváros Egyesület) Nyílt Fórumot szerveztünk, ahol várostörténészek, szociológusok befonásával igyekeztünk megoldást találni a belvárost és azon belül is Erzsébetvárost érintő problémákra.





2015-ben volt 2 színházi előadásunk, több mint 200 ingyenes koncertet hoztunk össze, ahol olyan zenekarok játszottak, mint a Korai Öröm, a Makarenkó, az Ethnofil, a Haninah Project, a Szeder, a Góbé, a Balogh Tamás Quartet és még lehetne sorolni bőven. Volt 50 jam session-ünk és 30 open stage a kertben!
Két nagy kitelepülésünk is volt idén: augusztusban a borszerető közönségnek mutatkoztunk be jobbnál jobb koncertekkel és a Szimpla konyhájával az erdőbényei Bor, Mámor.. Bénye fesztiválon, ősszel pedig a világzene nemzetközi szakembereinek a budapesti Womexen.




Természetesen pörögtünk a világhálón is, nem is lehet ez másként; több mint 700 ezren csekkoltak be nálunk, negyedmillióhoz közelít a Szimpla.hu idei olvasóinak száma. A Szimpla Blogját is szeretitek és közel 10 ezer ember hallgat minket és a nálunk játszó bandákat Soundcloud-on, Instagramon is ott vagyunk már, és a Budapest Katalógus is csatlakozott a Szimpla csapatához, számos hozzánk köthető arcot mutatva be egy kicsit közelebbről.



Két éves már a Szimpla Háztáji, ami teljesen megújult kívül-belül, úgyhogy érdemes újra és újra felfedezni a Szimpla Piacból kinőtt boltocskánkat, ahol idén több mint 700 liter kókusztej és 600 liter natúr joghurt fogyott, több mint 1000 tepsi süteményt sütöttünk, ami nagyjából 20 ezer szeletet jelent.



Todoroff Lázár sok ezer órányi videós anyagából több száz videó állt össze, a Szimpla Music youtube-csatornáját pedig 48 ezren nézik szakadatlanul.



Megszámlálhatatlan mennyiségű kép készült a koncerteken, piacokon, fesztiválokon, színházi esteken, meg persze csak úgy. Reméljük, hogy jó néhány pillanat akad, ha visszagondoltok a 2015-ös évre, mely hozzánk kötődik, és bízunk benne, hogy sikerült hozzáadnunk nagyon sok mindent ehhez az évhez! Ezzel a képes és videós válogatással tekintünk vissza a 2015. évre, és nem is írhatunk mást, minthogy találkozzunk jövőre is, itt a Kazinczy utcában! Mindenkinek Békés, és Boldog év végét kíván a Szimpla csapata!


fotók: Todoroff Lázár és Szöllősi Mátyás 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése