2017. március 16., csütörtök

Utcalezárás és tollasozás a Kazinczyban -

Elkezdődött a tavasz, és itt az ideje az utcafesztiváloknak. Bizonyára sokan emlékeztek az elmúlt években sorra megrendezett, jobbnál jobb Autómentes napokra és a Madarak és Fák napjára, amelyek idén sem maradnak el. Sőt, ami azt illeti 2017-ben korábban kezdtük a dolgot, március 11-én szombaton, a Kertben megrendezett Bringás Vásárral egyetemben lezártuk a Wesselényi és a Dohány közti szakaszt, hogy az utca ezen része a sétálóké, a bringásoké, és nem mellesleg a tollasozni vágyóké legyen. Egy cseppet sem titkolt vágyunk az, hogy a Kazinczy végleg sétálóutcává váljon, és igyekszünk most már hónapról hónapra megmutatni, egy-egy ilyen tematikus, utcalezárós nappal, hogy milyen jó, ha nem autók haladnak vagy rostokolnak a Kultúra utcájában. Szerencsére idén részleges előrelépés már történik, méghozzá úgy, hogy egy süllyedő oszlopos megoldással csökkentve lesz a Kazinczy utca forgalma - de erről persze részletesen be fogunk számolni, mikor a pontos információk birtokában leszünk.




A szombat most is fantasztikus volt: elképesztő, ahogy egyik pillanatról a másikra átalakul ilyenkor az utca, és nem egy olyan visszajelzést kaptunk, hogy úgy érzik az utcalezárások alkalmával a Kazinczyba látogatók, mintha nem is lett volna soha autóközlekedés az utcában, s hogy szinte elképzelhetetlen számunkra, hogy amúgy, a hét nagyobb részében naponta több száz autó halad át ezen a részen. Reméljük, ti is élveztétek a tollasozást, a workshopot, a Bringás Vásárt, vagy egyszerűen csak a sétát itt a belváros legbelső részében.

Várunk mindenkit folyamatosan, és a legközelebbi, áprilisban tartandó utcalezárásra is. Legyen sétáló a Kazinczy!


fotók: Honfi Anna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése